HÍREK, KÖZLEMÉNYEK



25 ÉVE A NÉPI KÉZMŰVES HAGYOMÁNYOK MEGISMERTETÉSÉÉRT, ÁTÖRÖKÍTÉSÉÉRT
2015 december 30., szerda

Ebben az esztendőben immár 25 éve annak, hogy magánszemélyek és szervezetek összefogásával létrehoztuk a Kézműves Alapítványt, mely két és fél évtizede szolgálja Debrecen város, a régió népi kézművességét, segíti a mesterek, a fiatal alkotók és alkotóközösségek munkáját, országos meg - és elismertetését.
Köszönettel fogadjuk támogatóink adója 1%-nak felajánlását. Adószámunk: 19122490-1-09

További információ ⇨
NYITOTT VÁROSHÁZA - kézműves bemutató és vásár Debrecenben, a régi városháza épületében.
2015 december 19., szombat

A hagyományoknak megfelelően advent utolsó hétvégéjén, ebben az évben december 19-20-án ismét benépesült a régi városháza emeleti folyosója. Mintegy negyven kézműves hozta el munkáit, termékeit, hogy lehetőséget teremtsenek a szép, míves, természetes anyagokból készített karácsonyi ajándékok vásárlására Debrecen érdeklődő közönségének.

További információ ⇨
XXV. NEMZETKÖZI BETLEHEMES TALÁLKOZÓ a Debreceni Művelődési Központban
2015 december 11., péntek

Duplán ünnep az ezévi betlehemes találkozó, hiszen a mostani már a 25. és éppen 10 éve, hogy Debrecen, a Debreceni Művelődési Központ lett a házigazdája a rendezvénynek. A város nemcsak befogadta, de mára meghatározó adventi eseménnyé vált. A 25. jubileumi találkozóra mintegy harminc betlehemes csoport jött el a Kárpát-medence magyarlakta településeiről: Magyarországról, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Partiumból és a Délvidékről.

További információ ⇨
NEM’EZEN MÚLIK - Tóth-Pócs Judit nemezes iparművész kiállítása
2015 december 4., péntek

A  DMK Tímárház - Kézművesek Házában Vetró Mihály nemezkészítő mester nyitotta meg a Tóth-Pócs Judit iparművész különleges, egyedi nemezalkotásait bemutató kiállítást. 

További információ ⇨
A NÉPMŰVÉSZET MESTEREI HAJDÚ BIHAR MEGYÉBEN - kiállítás
2015 november 11., szerda

A Kézműves Alapítvány 25. éves évfordulójának ünnepi programja ez a kiállítás, melyen azokat a Hajdú-Bihar megyében élő népi iparművészeket, illetve alkotásaikat mutatjuk be, akik szakmájuk legmagasabb kitüntetésének birtokosai, akik az elmúlt években megkapták a Népművészet Mestere elismerő címet. A Tímárház - Kézművesek Házában rendezett kiállításon 17 mestert köszöntöttünk november 11-én.

További információ ⇨
IFJÚ KÉZMŰVESEK ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA – A XI. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat díjazott alkotásaiból
2015 november 6., péntek

A már több mint 20 év óta kétévente a 11-25 éves fiataloknak meghirdetett pályázat 2015-ben is sikeres volt, hiszen mind egyéni, mind közösségi kategóriákban szép eredményeket értek el a pályázók. A hagyományoknak megfelelően a díjazott egyéni és közösségi pályamunkákat a DMK Belvárosi Galériájában rendezett kiállításon mutatják be és itt történt a közösségi díjak átadása is november 6-án, 11 órakor. 

További információ ⇨
XI. ORSZÁGOS VÁNDORLEGÉNY KONFERENCIA
2015 november 6., péntek

A Kézműves Alapítvány kezdeményezésére 1995-ben elindult programot ebben az évben már 11. alkalommal szervezik meg partner szervezetekkel együttműködve az Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázathoz kapcsolódva.
A november 6-7-én sorra kerülő konferenciát Debrecenben és Hajdúnánáson tartják a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

További információ ⇨
ÉLŐ NÉPMŰVÉSZET - XVI. ORSZÁGOS NÉPMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS
2015 október 29., csütörtök

Az ötévente megrendezésre kerülő országos kiállításra ebben az évben mintegy 450 kézműves alkotó és alkotó közösség csaknem 1700 művét válogatták be. A rendezvényen 170 alkotó vehette át az Emberi Erőforrások Minisztériuma Gránátalma díjait, a NESZ különdíjait, valamint arany, ezüst és bronz okleveleket. (A Hajdú-Bihar megyei díjazottak listája alább olvasható.)

További információ ⇨
ŐSZI ÉRTÉKNAP DEBRECENBEN
2015 október 13., kedd

Debrecenben tartotta kihelyezett ülését a Hungarikum Bizottság, mely hungarikumnak minősítette a debreceni párost. Ehhez az eseményhez kapcsolódott a „Debrecen és Hajdú-Bihar megye értékei" című rendezvény, melyen a városi és a megyei értéktárban szereplő értékeket együtt mutatták be a Régi Városháza szépen felújított épületében.

További információ ⇨
BOJÁN IMRE RISELŐ KIÁLLÍTÁSA
2015 október 9., péntek

„Virágoskert az én szívem” címmel nyílt kiállítás Boján Imre riselő munkáiból Debrecenben a DMK Tímárház- Kézművesek Házában (Nagy Gál István u. 6.). A kiállítást Mátrai Nagy Andrea etnográfus nyitotta meg. A megnyitón közreműködtek az idén 65 éves Debreceni Népi Együttes táncosai. 

További információ ⇨
VÁSÁRI SOKADALOM SÁRÁNDON
2015 október 3., szombat

A Sáránd Község Napja alkalmából az önkormányzat által szervezett Vásári Sokadalom igazi színes őszi programot kínál a lakosságnak és a környékbelieknek. A Gyermekház udvarán Szántó József polgármester október 2-án 18 órakor átadja a falu kemencéjét, majd dr. Tar Károlyné, a Kézműves Alapítvány kurátora megnyitja a „Kemencék a falu szolgálatában” című kiállítást, melynek fotóit Vincze László grafikusművész készítette.  Október 3-án egész napos sokadalom várja a sárándiakat és az oda látogatókat.

További információ ⇨
„AZ ALFÖLD VIRÁGAI” - KIÁLLÍTÁS A HOMOKKERTI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN
2015 szeptember 30., szerda

A 10 éves DMK Homokkerti közösségi Háza ünnepi programsorozatának nyitó rendezvénye  a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület és a Kézműves Alapítvány e  kiállítása, melyet a későbbiekben a megye több településén is bemutatnak. A megnyitón Debrecen önkormányzata nevében Danku Attila, a Kulturális Bizottság elnöke üdvözölte a kiállításon résztvevő alkotókat és mondta el jókívánságait a városrész lakóinak.

További információ ⇨
DEBRECZENI ZAMAT FESZTIVÁL - ÉS KÉZMŰVES FESZTIVÁL
2015 szeptember 18., péntek

Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Debreczeni ZAMAT Pálinka és Pároskolbász Fesztivál minden eddiginél gazdagabb programmal várja a finom ízek és a minőségi termékek kedvelőit. Az idén két különleges rendezvény társult a fesztiválhoz: az V. Debreceni Kézműves Fesztivál és a DEBRECENIZŐK: „Páros 2.0 – Egy hungarikum életre kel” című gasztrokulturális program. A Kézműves Fesztivált Szentei Tamás kulturális osztányvezető nyitja meg szept.18-án 14 órakor.

További információ ⇨
50 ÉVE ŰZI MESTERSÉGÉT BUGLYÓ PÉTER ARANYKOSZORÚS KÁDÁR, NÉPI IPARMŰVÉSZ
2015 szeptember 15., kedd

Ez előtt a jeles évforduló előtt tisztelegve rendeztek kiállítást a kiváló mesternek lakóhelyén, Debrecen-Józsán, a DMK Józsai Közösségi Házában. „Kimagasló szakmai munkájáért, a mesterség átörökítése érdekében végzett tevékenységéért, jubileumi kiállítása alkalmából a Kézműves Alapítvány Nívódíjat adományozott” Buglyó Péternek.  A díjat az alapítvány nevében a megnyitón Dr. Tar Károlyné adta át.

További információ ⇨
A 2015. ÉVI ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT FA - ÉS SZÁLAS ANYAG kategóriájának kiállítása
2015 szeptember 11., péntek

A Debreceni Művelődési Központ Tímárház - Kézművesek Házában szeptember 11-én 16 órakor nyitotta meg Szőnyi Sándorné igazgatóhelyettes azt a kiállítást, melyen az országos pályázatra a 11-25 éves fiatalok által beadott fafaragásokat és szálas anyagból készült tárgyakat mutatják be.
A kiállítás október 6-ig tekinthető meg a Tímárház nyitvatartási idejében.

További információ ⇨
SZÜRETI VÍGASSÁG HAJDÚHADHÁZON
2015 szeptember 5., szombat

A szakadó eső sem akadályozta meg, hogy a hagyományoknak megfelelően elinduljon a szüreti felvonulás a Vásártérről. A mintegy 40 felvonuló lovas szekér és veterán traktorok feldíszítve, gazdáikkal, azok családtagjaival, barátaival most is végig vonult a városon.
A közelmúltban nagyon szépen megújult városközpontban tartott megnyitón köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke és Csáfordi Dénes, Hajdúhadház polgármestere.

További információ ⇨
A TISZTA FORRÁS HÍMZŐ KÖR 40 ÉVES JUBILEUMI KIÁLLÍTÁSA
2015 szeptember 4., péntek

Az évforduló alkalmából rendezett nagyszabású kiállításon mutatkozik be a nagyközönségnek a szakkör a DMK Belvárosi Galériájában, melyet Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató nyitott meg szeptember 4-én 17 órakor. Köszöntőt mondott Danku Attila, DMJV Kulturális Bizottságának elnöke és Jantyik Zsolt a DMK igazgatója. A Molnár Tiborné  Király Zsiga - díjas hímző népi iparművész vezette szakkör tagjai a kiállítás nyitvatartási idejében hetente más kézimunka bemutatóval várják az érdeklődőket.

További információ ⇨
PÁSZTORSZENTÉLY AVATÁS HORTOBÁGYON, VÓKONYA PUSZTÁN
2015 augusztus 29., szombat

A Balmazújváros közelében található Vókonyán különleges pásztorszentélyt avattak fel  Rózsa Péter, az ismert balmazújvárosi biogazda saját területén, az ő anyagi segítségével. Az új kápolna a magyar népművészet és hagyomány dicsőségét hirdeti. 

További információ ⇨
A NÉPMŰVÉSZET MESTEREI LETTEK 2015-ben
2015 augusztus 23., vasárnap

A magyar kormány nevében Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere augusztus 23-án a Budai Várban, a Mesterségek ünnepén adta át a Népművészet Mestere díjakat. Hajdú-Bihar megyéből a püspökladányi Csíbi Gyuláné szűrhímző és a debreceni Radics László mézeskalácsos részesült e kitüntetetésben. A Kézműves Alapítvány kuratóriuma szeretettel és megbecsüléssel gratulál és további eredményes alkotómunkát kíván valamennyi díjazottnak.

További információ ⇨
ÉLETMŰDÍJ CSÁSZI FERENC FAFARAGÓNAK, A NÉPMŰVÉSZET MESTERÉNEK
2015 augusztus 22., szombat

A 83. évében járó hajdúszoboszlói mester kapta ezévben az Aranykoszorú díjat, melyet a mesterségek ünnepén, augusztus 22-én a Népművészeti Egyesületek Szövetsége rendezvényén, Budapesten vett át. Ezt a díjat évente csupán egyetlen alkotó kaphatja meg.
A Kézműves Alapítvány tisztelettel és megbecsüléssel gratulál Császi Ferencnek a megérdemelt díjhoz.

További információ ⇨
ÉRTÉKSZIGET A NAGYERDŐN
2015 augusztus 15., szombat

A 25 éves Kézműves Alapítvány a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. – vel együttműködve, első alkalommal szervezte meg a megújult Nagyerdei Parkban az Értéksziget elnevezésű programot 2015. augusztus 15-22-ig.

További információ ⇨
MIKEPÉRCSI NYÁR - A TARDICIÓK MENTÉN
2015 augusztus 1., szombat

A Mikepércsi Nyár gazdag és tartalmas rendezvénysorozata ezen a hétvégén a hagyományok jegyében zajlott.Szombaton délelőtt a Wass Albert Kultúrházban a Kis gömböc című mesét nézhették meg a gyerekek, majd késő délutántól népzenei, néptánc és kézműves programok várták a közönséget a Főtéren.

További információ ⇨
„ A szeretet az, amikor tesszük a jót.” TÁBOR ERDÉLYI ÉS DEBRECENI GYEREKEKNEK
2015 július 20., hétfő

A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület az „Összefogás a gyermekekért” program keretében 2015. július 20-27-ig Debrecen-Halápon, a Farm nevű erdei iskolában 35 erdélyi (Gyergyószárhegyi gyermekotthon lakói) és 20 Debrecen- nagycserei-halápi gyermeknek szervezett tábort, illetve tartalmas, élményteli napokat Berekméri Dalma vezetésével. Az egyhetes tábort ez évben is támogatta a Kézműves Alapítvány.

További információ ⇨
HELYI ÉRTÉKEKRŐL HAJDÚSÁMSONBAN
2015 július 2., csütörtök

A települési értékeket és jó gyakorlatokat bemutató sorozatban ez alkalommal Hajdúsámson értékeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők a NMI Hajdú-Bihar Megyei Irodája által szervezett tanácskozáson a Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézményben.

További információ ⇨
TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLT A KÉZMŰVES ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATA
2015 június 19., péntek

A Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiuma által 2015. február 13-án megjelentetett NEA-KK-15-SZ kódszámú, „Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2015.” című pályázati kiírásra a Kézműves Alapítvány által benyújtott - NEA-KK-15-SZ-0465 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett -  Értéksziget a Nagyerdőn című pályázat 1 250 000 Ft összegű támogatásban részesült. - Köszönjük az alapítványunk iránti bizalmat, köszönjük a pályázatunk támogatását! 

További információ ⇨
A XVI. ÉLŐ NÉPMŰVÉSZET ORSZÁGOS PÁLYÁZAT ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS KIÁLLÍTÁSA
2015 június 17., szerda

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, és a Debreceni Művelődési Központ által meghirdetett országos pályázatra az Észak- Alföldi Régió megyéiből beadott és a szakmai zsűri által kiválasztott alkotásokból nyílt kiállítás 2015. június 17-én 13 órakor a DMK Belvárosi Galériájában. A Kézműves Alapítvány Nívódíját Hutkai László bőrműves népi iparművész kapta meg.

További információ ⇨
ORSZÁGOS HÍMZŐ TANFOLYAM DEBRECENBEN
2015 június 17., szerda

A Hagyományok Háza és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület közös szervezésében ebben az évben Debrecen ad otthont a nyári országos hímző tanfolyamnak. Ahogy Beszprémy Katalin a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője köszöntőjében elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás. Debrecen és Hajdú-Bihar megye különleges kincseket tud bemutatni a hímzéssel foglalkozóknak.

További információ ⇨
A JÓZSAI DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR KIÁLLÍTÁSA
2015 június 16., kedd

Kányási Holb Margit iparművész, Ferenczy Noémi-díjas textilművész nyitotta meg a Józsai Díszítőművészeti Szakkör hagyományos évadzáró kiállítását június 16-án 17 órakor a Józsai közösségi Ház galériájában.

További információ ⇨
KÉZMŰVES HAGYOMÁNYAINK MEGISMERTETÉSÉÉRT
2015 június 11., csütörtök

A NEA Közösségi környezet kollégiuma által 2015. február 13-án megjelentetett NEA-15-M kódszámú, "Civil szervezetek működési célú támogatása 2015.”című pályázati kiírásra a Kézműves Alapítvány által benyújtott  - NEA-KK-15-M-0184 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett - Kézműves hagyományaink megismertetéséért című pályázatunk 1 300 000 Ft összegű támogatásban részesült. - Köszönjük a támogatást, a munkánk iránti bizalmat!

További információ ⇨
„HAJDÚ-BIHAR MEGYE AZ ÉRTÉKEK OTTHONA”
2015 június 10., szerda

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat „Hajdú-Bihar megye az értékek otthona” címmel konferenciát rendez.
Időpontja: 2015. június 10. (szerda) 10.00 óra
Helyszín: Megyeháza Árpád terme (Debrecen, Piac u. 54.)
A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósul meg.
http://www.hbmo.hu/ertektar/

További információ ⇨
XI. ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT
2015 május 31., vasárnap

A pályázattal a meghirdetők lehetőséget kívánnak teremteni a Magyarországon és az ország határain túli magyar nyelvterületen élő, a hagyományos kézműves tevékenységekkel (bőrműves, fazekas, faragás, fonható szálas anyag, hímzés, csipke, viselet, szövés, nemez) foglalkozó 11-15 és 16-25 éves korú fiataloknak és alkotóközösségeiknek a bemutatkozásra, a megmérettetésre, illetve hagyományápoló tevékenységük továbbfejlesztésére.

További információ ⇨
MIKEPÉRCSI GYERMEKNAP kézművesekkel
2015 május 30., szombat

Jókedvű, vidám gyermeknapi programot rendezett Mikepércs önkormányzata ebben az évben is. A Vass Albert Kultúrházban és az udvarán, valamit az intézmény előtti téren színes forgatag várta a gyerekeket és szüleiket. Nagy érdeklődés és figyelem kísérte a kézművesek, iparművészek bemutatóját. 

További információ ⇨
A NÉPMŰVÉSZET MESTEREINÉL BALMAZÚJVÁROSON ÉS HAJDÚNÁNÁSON
2015 május 28., csütörtök

A Molnár Tiborné Király Zsiga díjas hímző népi iparművész által vezetett Tiszta Forrás hímző kör és a Kabai Hímző szakkör közös szakmai kirándulást szervezett, melynek középpontjában a Népművészet Mestereinek - Mihalkó Gyula kalapos mester és Reszegi Sándorné szalmafonó - meglátogatása állt.

További információ ⇨
„KITESSZÜK A SZŰRÉT …”
2015 május 22., péntek

A Bihari Népművészeti Egyesület által szervezett VI. Országos szűr-, szűrrátét készítő, szűcshímzés és nemez pályázat kiállításának megnyitóját május 22-én, pénteken 10 órától tartották Berettyóújfaluban, a Nadányi Zoltán Művelődési Központban.

További információ ⇨
TARSOLY ANDORNÉ HÍMZŐ NÉPI IPARMŰVÉSZ ELISMERÉSE
2015 május 22., péntek

A „KITESSZÜK A SZŰRÉT …”   VI. Országos szűr-, szűrrátét készítő, szűcshímzés és nemez pályázat szakmai zsűrijének javaslata alapján Tarsoly Andorné hímző népi iparművészt „A Kézműves Alapítvány Nívó díja” elismerésben részesítette a kuratórium.
Az alkotó a pályázatra beadott kiemelkedő munkáival, a debreceni és a bihari cifraszűrhímzés újszerű és korszerű alkalmazásával érdemelte ki az elismerést. 

További információ ⇨
KERESZT-PONTOK - Kányási Holb Margit Ferenczy Noémi-díjas textilművész kiállítása
2015 május 13., szerda

A debreceni alkotónak az elmúlt 30 évben szőtt alkotásaiból rendeznek kiállítást a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban (Budapest, Fő utca 6.). A kiállítást május 13-án 16 órakor N. Dvorszky Hedvig Ferenczy Noémi-díjas művészettörténész nyitja meg. Köszöntőt mond Halász János országgyűlési képviselő, MMA felügyelő testületének elnöke.

További információ ⇨
45 ÉVES A KABAI HÍMZŐ SZAKKÖR
2015 május 11., hétfő

A jubileum alkalmából május 11-én, 15 órakor kiállítás nyílt Kabán a Mácsai Sándor Művelődési Ház kiállítótermében a szakkör tagjainak munkáiból. A kiállítást Molnár Tamásné a művelődési ház nyugalmazott igazgatója nyitotta meg. A Kézműves Alapítvány megköszönte és Elismerő Oklevéllel, valamint támogatással jutalmazta az alkotókör négy és fél évtizedes kiemelkedő hagyományőrző és átörökítő tevékenységét. Az elismeréseket Hunyadi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Dr. Tar Károlyné és Dr. Vajda Mária kuratóriumi tagok adták át.

További információ ⇨
A HAJDÚHADHÁZI KÉZIMUNKA SZAKKÖR ÉVADZÁRÓ KIÁLLÍTÁSA
2015 május 1., péntek

A gyönyörűen felújított Égerházi Imre Kiállító Terem és Alkotóház első kiállítását tekinthette  meg a belső tereket zsúfolásig megtöltő közönség május elseje délelőttjén. Csáfordi Dénes polgármester köszöntőjében méltatta az épület felújítását végzők munkáját, akik valamennyien helyi lakosok és megbecsüléssel szólt a kézimunka szakkör tevékenységéről, alkotásairól, a városban betöltött fontos szerepükről. A kiállítást Csősz Klára, a Csokonai Művelődési Ház korábbi igazgatója nyitotta meg.

További információ ⇨
ORSZÁGOS NÉPVISELETI KONFERENCIA Egerben
2015 április 10., péntek

A Heves Megyei Népművészeti Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az Egri Kulturális és Művészeti Központ kétévente szervezi meg a kiállítással egybekötött Országos Népviseleti Konferenciát. Az idei nyolcadik konferencián, április 10-11-én előadást hallhattak a résztvevők többek között a hajdúsági és bihari viseletek mai alkalmazásáról, a csipke ruhákon való megjelenéséről és a népi zsinórkészítésről is.

További információ ⇨
„CSALÁDBAN MARAD” - Potyók József fafaragó és Potyók Tamás festőművész kiállítása
2015 március 31., kedd

Rendhagyó kiállítást nyitott meg Szénási Miklós költő, újságíró a Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség Kálmáncsehi Galériájában (István király tér 1.) április 31-én 17 órakor. Ez alkalommal először mutatkozik be apa és fia közös kiállításon. A megjelenteket Török Csaba presbiter köszöntötte.

További információ ⇨
NÉPI KÉZMŰVES KÖZÖSSÉGEK AZ ÉSZAK ALFÖLDÖN - regionális konferencia
2015 március 28., szombat

Az Észak-Alföldi Régióban működő népművészeti egyesületek szakkörvezetői részére – a Hagyományok Háza, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége kezdeményezésére és támogatásával –  a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület konferenciát szervezett 2015. március 28-án 9 órai kezdettel a Debreceni Művelődési Központ Pódium termében.

További információ ⇨
NYITOTT HÉTVÉGE - EURÓPAI MŰVÉSZET ÉS KÉZMŰVESSÉG NAPJAI
2015 március 27., péntek

NÉPI KÉZMŰVES ALKOTÓHÁZAK ÉS MŰHELYGALÉRIÁK II. ORSZÁGOS HÉTVÉGÉJE
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai (JEMA) idei témája „Az innováció helyszínei”. Ennek jegyében rendezik meg az idén is a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéjét. A rendezvényhez február 28-ig lehet csatlakozni a www.ahazak.hu és a www.nesz.hu honlapokon közzétett adatlap kitöltésével.

További információ ⇨
HAJDÚ-BIHARI HAGYOMÁNYŐRZŐK TÁRASASÁGA KIÁLLÍTÁSA
2015 március 25., szerda

A Hajdú-Bihari Hagyományőrzők Társasága munkáiból nyílt kiállítás Debrecenben.
A kiállítást Mátrai-Nagy Andrea etnográfus március 25-én 17 órakor nyitotta meg a DMK Tímárház-Kézművesek Házában.
Közreműködött a MEA Citerazenekar.
A kiállítás megtekinthető: 2015.03.25 - 2015.04.21-ig.

További információ ⇨
NÉPI JÁTSZÓHÁZ-VEZETŐI TANFOLYAM
2015 március 25., szerda

A Debreceni Művelődési Központ 2015 áprilisától újraindítja nagysikerű, akkreditált (a kötelező pedagógus továbbképzésbe illeszthető) képzését, amelyet elsősorban óvónők, tanítók - tanárok és a népi kézművesség iránt érdeklődők számára hirdet meg.
Jelentkezési határidő: 2015. március 25.
 

További információ ⇨
NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKEINKÉRT - együttműködési megállapodást kötött a Kézműves Alapítvány és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület
2015 március 21., szombat

A két szervezet megállapodásának középpontjában az áll, hogy a Debrecenben és vonzáskörzetében, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak településein található népi kézműves értékek feltárásában és bemutatásában kölcsönösen segítik egymás munkáját. Az együttműködési megállapodást az egyesület közgyűlésén részt vevők előtt írta alá  Hubert Erzsébet, a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület elnöke  és Hunyadi Sándor, a Kézműves Alapítvány elnöke.

További információ ⇨
IFJ. FAZEKAS ISTVÁN FAZEKAS NÉPI IPARMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA Derecskén a Művelődési Központban
2015 március 15., vasárnap

Nemzeti Ünnepünkön, Március 15-én 11.30-kor nyitotta meg Jantyik Zsolt, Derecske alpolgármestere a Fazekas-dinasztia fiatal alkotója, ifj. Fazekas István míves alkotásaiból rendezett kiállítást a Derecskei Városi Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében.

További információ ⇨
„TÁPLÁLÓ GYÖKÉR” - Galánfi András fafaragó, a Népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja kiállítása a Pesti Vigadó Galériájában
2015 március 14., szombat

 A kiállítást dr. Kucsera Tamás Gergely,a MMA főtitkára nyitotta meg. A megnyitón közreműködtek a Nádudvari Kézműves Szakiskola növendékei és a Bárándi Citerazenekar. A tárlat szervezője a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata.
A kiállítás célja, hogy összefoglalja a Hajdúszoboszlón élő művésznek azt az alkotói tevékenységét, ami 1970-től napjainkig tart.

További információ ⇨
„KORSÓ, KANTA ÉS A ZENE” - SZŰCS HENRIETT fazekas népi iparművész kiállítása Hajdúböszörményben
2015 március 12., csütörtök

A kiállítást március 12-én Dr. Vajda Mária PhD. néprajzkutató nyitotta meg a Sillye Gábor Művelődési Központban. A hangulatos és sok érdekességet is bemutató megnyitót a közönség nagy elismeréssel fogadta. A kiállítás megnyitó közönségének egyedi élményben volt részük, hiszen hallgathatták az alkotó gyönyörű zongorajátékát és láthatták az ugyancsak két kezével, fazekas korongon formázott szép tárgyait.

További információ ⇨
RÉGI-ÚJ NŐI RUHÁK - Buka Csabáné csipkeverő és Mátrai - Nagy Andrea Bíborka hímző kiállítása
2015 március 5., csütörtök

A DMK Csapókerti Közösségi Házában (Süveg u. 3.) rendezett kiállítás megnyitóján Pethő Ibolya a közösségi ház munkatársa köszöntötte a jelenlévőket.  A kiállítást Kiss Árpádné palástkészítő népi iparművész nyitotta meg és közreműködtek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Zeneiskola és AMI növendékei. Jámbor Ferenc önkormányzati képviselő a közelgő Nőnap alkalmából is üdvözölte a hölgyeket és méltatta a kiállított öltözékek alkotóit.

További információ ⇨
„TÖBB VASAT A TŰZBE!” - kiállítás
2015 február 27., péntek

Elek Zoltán, Molnár Péter, Szekeres Antal fiatal kovácsmesterek munkáiból nyílik kiállítás a DMK Tímárház - Kézművesek Házában (Debrecen, Nagy Gál István u. 6.) Megnyitó: február 27-én, 17 órakor.
Köszöntőt mond: Makoldi Sándor festőművész
A kiállítást megnyitja: Gencsi Zoltán Hortobágy község alpolgármestere

További információ ⇨
CSIPKE KIÁLLÍTÁS
2015 február 27., péntek

A Tímárház Csipkeverő Szakkörének munkáiból rendeznek kiállítást Debrecenben a  DMK Kézművesek Háza Kisgalériájában (Debrecen, Nagy Gál István u.6.).
 

További információ ⇨
ÉRTÉKEINK A MINDENNAPOKBAN - kiállítás
2015 február 18., szerda

a Homokkerti Nefelejcs Kör és a Tégláskerti Öltögetők munkáiból a DMK Homokkerti Közösségi Házában.
Megnyitó: 2015. 02. 18. (szerda) 11 órakor. A kiállításon az alkotó közösségek által készített komádi hímzések tekinthetők meg.  

További információ ⇨
KISS ÁRPÁDNÉ püspöki palástja a püspökszentelésen
2015 január 24., szombat

Kiss Árpádné palástkészítő népi iparművész készítette az új református püspök, Dr. Fekete Károly püspök úr palástját, melyet a  az alkotó és Derencsényi István főjegyző együtt terítettek a püspök úr vállára a Debreceni Református Nagytemplomban a 2015. január 24-i püspökszentelő közgyűlésen, illetve ünnepi istentiszteleten.

További információ ⇨
A KISÚJSZÁLLÁSI ÉRTÉKTÁR BEMUTATKOZÓ KIÁLLÍTÁSA
2015 január 22., csütörtök

A Kisújszállási Értéktár települési értéknek nyilvánított, kulturális örökség kategóriába sorolt alkotásaiból nyílik kiállítás a DMK Tímárház - Kézművesek Házában.
Megnyitó: január 22-én 15 órakor
Köszöntőt mond: Dr. Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke és Kecze István Kisújszállás polgármestere
Megnyitja: Nagy István Zoltán agrármérnök

További információ ⇨
„DEBRECENI KORTÁRS NÉPMŰVÉSZETI ÉRTÉKEK" kiállítása Álmosdon
2015 január 20., kedd

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület  tagjainak alkotásaiból nyílik kiállítás Álmosdon január 20-án 14 órakor. 

További információ ⇨
DEBRECENI DALIDÓ - farsangnyitó családi nap
2015 január 10., szombat

Vízkereszt utáni első szombaton rendezték meg a farsangnyitó vígasságot a Kölcsey Központban. Az immár hagyományosnak tekinthető rendezvényen ebben az évben is a kézműveseké volt a főszerep. Színes forgatag, jó hangulat várta az idelátogatókat, akiket vásári kikiáltó vezetett be a látnivalókhoz.

További információ ⇨
SZÖVŐMŰHELYEK MAGYARORSZÁGON - film a textilművészetről
2015 január 1., csütörtök

A Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével 2014-ben készült film tizenöt helyszínen mutatja be a szövést eredetétől a fonalkészítésen keresztül a felvetéseken, a népi vászonszövéseken át a csomózott szőnyegig és a goblein szőnyegig.  

További információ ⇨