A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszakos kiállítótermében (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6.)
nyílt emlékkiállítás Mátray Magdolna csipkekészítő és tervező, Népművészet Mestere munkáiból.
A Hagyományok Háza szervezésében megvalósult kiállítást Nagy Vincéné csipkekészítő népi iparművész
méltatta az alkotó gazdag életművét, a bemutatott alkotásokat. A kiállítás rendezői: Borbényi Éva, Nagy Vincéné, Pölös Andrea.
A kiállítás március 14-ig látogatható.
Mátray Árpádné - csipkekészítő - Bábolna
„A csipke a megtestesült, megbocsátó szeretet”
„A csipke a textilkézművesség királynője, „aki” mindig szolgál és nem uralkodik. Szolgál, mert finomságával kihangsúlyozza a textil szépségét, és a többi díszítő technikával összhangban megadja annak ünnepélyességét. Szolgál, mert szépségével megmutatja a készítő dolgos kezek ügyességét és gazdájuk kitartó türelmét. Nekünk, csipkekészítőknek egész életünket áthatja és irányítja e szolgálat. Egy több százórás munkával elkészült csipkecsoda maga a megtestesült, megbocsátó szeretet” – összegezte hitvallását Mátray Magdolna.
– Tótkomlóson születtem 1948-ban. Nagycsaládból származom, volt az őseim között földműves és vezető beosztású ember, hithű katolikus és meggyőződéses ateista, ám mindig, mindenki tiszteletben tartotta a másik véleményét, dolgait. Sokan éltek együtt, egy-egy családi összejövetelen olykor ötvenen is voltunk. Mindenhol van rokonom Nyugat-Magyarországtól a Dél-Alföldig, ezért egész Magyarországot az otthonomnak érzem. Szigorú, amolyan poroszos nevelésben részesítettek, ám a körbeölelő szeretet családcentrikusságra hangolt. Ha sértődés, bántás akadt is olykor-olykor, mindent kibeszéltünk, sohasem hajtottuk a fejünket álomra elraktározott haraggal.
– A nyarakat Tótkomlóson töltöttem a nagymamámnál, ha ezt az időt visszaidézem, nem kell a lexikonokat lapozgatnom arról, mi is az a néprajz, a népi díszítés, hiszen benne éltem. Saját emlékeimből építkezve pontosan tudom, mit és hogyan használtak, minek mi a funkciója, milyen hagyományokat érdemes követni a csipkével való foglalatosságom közben. Megtapasztaltam a hagyományos női szerepet is, szerintem a legfontosabb, hogy egy asszony összetartó ereje, kovásza legyen a családnak. Vallom az ősök tiszteletének fontosságát, a jövőbe vetett hitet és a szeretet erejét. A lényeg, hogy meglássuk egymásban, ki milyen ember, képes-e a szeretetre, és a maga választotta pályán jó szakembernek számít-e? Ha valaki megvalósította a benne rejlő értékeket, igenli az életet, és tud küzdeni mindezekért az értékekért, akkor azt ezért tisztelni, becsülni kell!
– Mindössze egyéves házasság (már 38 éve élünk együtt boldog családként férjemmel, Mátray Árpáddal), és a kislányom születése után a sors tolókocsiba kényszerített, 37 éve élek mozgáskorlátozottként. Agrármérnökként, mérnöktanárként nem tudtam tovább dolgozni, nagy feladvány előtt álltam, önmagam megismerése segítségével indultam el, megkeresni az utamat. Azóta azt gondolom, minden rossz dologban van valami jó, csak meg kell látni, meg kell ragadni! Egy igen érdekes, új világ tárult ki előttem: egymásra találtunk: én, és a csipke. Úgy gondolom, egymásnak voltunk teremtve.
– Amikor elkezdtünk egymásra hangolódni – én és a csipke – az országban mindössze tíz-húsz néni foglalkozott ezzel, éreztem, hogy muszáj valamit tenni, mert kihal ez a szép kézműves szakma. 1983 telén találkoztam Gál Mihályné, Terike nénivel, akivel nagyon megszerettük egymást. Tőle tanultam a vert csipke, a rece csipke, a varrott csipke és a csomózások rejtelmeit. 1985-től már tanítottam a megyei művelődési központokban a vert csipke készítését, 1988-ban harmincan vizsgáztak ebből a Népművelési Intézetben. A kilencvenes évek elején Budapesten tanítottam, és közreműködtem az OKJ-s szakképzés tananyagának kidolgozásában. Magam is vizsgát tettem, majd összeállítottam az emelt szintű képzés tananyagát is. 2005-6 az OKJ képzést átalakították az EU-s jogharmonizáció keretében, a mi szakmánk a népi kézműves besorolást kapta. Mivel a csipkekészítés már nem sajátítható el hagyományos közösségekben, csak a szakképzésen belül lehet megtanulni, férjemmel létrehoztuk a Mátray-ház Kft.-t Bábolnán, ahol oktatás és oktatóképzés folyik. A kétéves időszak (havi kétszer jönnek a hallgatók), és ezer óra gyakorlat után lehet OKJ-s vizsgát tenni. Eddig két osztály vizsgázott, és tanítványaim száma országosan ma már legalább négyszázra tehető. A cégből nem vesszük ki a pénzt, a jövőt próbáljuk alapozni, szolgálni a művészetet és a tudományt.
– 1987-től vagyok népi iparművész, az évek folyamán számtalan formában ismerték el tevékenységemet. Megkaptam a Király Zsiga díjat, Bábolna díszpolgára, és a Népművészet mestere lettem. 1994-ben a Mátray-ház Kft. tagjaival megalapítottam az Arany-csipke Díjat, amely mindig a magyar történelem maghatározott korszakára jellemző téma feldolgozásával foglalkozó országos pályázat. A díj kétévente kerül kiosztásra. 2005 óta minden év augusztusának utolsó hétvégéjén megrendezzük a Csipke ünnepe Bábolnán programot, melyen csipkekészítési munkabemutató mellett neves szakemberek tartanak történelmi témájú pályázati felkészítő előadásokat.
– Életemet a családom mellett a csipkekészítés, a kutatás, tervezés és oktatás tölti ki. Ez utóbbiban elérhetőbbé szeretnénk tenni az ország távolabbi részein élők számára is a tanulást, így egy távoktatási rendszer kidolgozásán fáradozunk. Tankönyvet szerkesztek a csipkekészítés alapjairól, részben én is írom. Szervezek, dolgozom, azt hiszem sikerült a sorstól a teljes élet éléséhez szükséges szakmát, elhivatottságot kapnom ajándékba.
További információk: www.matrayhaz.hu
Lejegyezte: Veér Károly
forrás: Regio Regia, 2009. január 7.